Menü Bezárás

Gyakran ismételt kérdések

Megpróbálunk minden kérdésre kielégítő választ adni, amelyek a szülői tájékoztatók során felmerültek. Ha nem találsz a kérdésedre választ, keress minket bizalommal elérhetőségeink egyikén.

 

Fogadunk-e SNI-s gyerekeket?

Az SNI nagyon tág fogalom. Találkozhatunk olyan gyerekekkel is, akiknek nincs SNI besorolásuk, mégis küzdenek olyan tanulási vagy beilleszkedési zavarokkal, amelyek több figyelmet érdemelnek (pl. lassabban megy az olvasás tanulása, esetleg visszahúzódó, nehezen barátkozó, stb.). Éppen ezért a felvételi eljárást megelőzően nem fektetünk a besorolásra nagyobb hangsúlyt és nem utasítunk vissza senkit. Azonban a felvételi eljárás során figyelembe fogjuk venni, hogy a gyermek integrálható-e új- vagy meglévő osztályba és minden szükséges háttér a rendelkezésünkre áll-e a fejlesztésére. Nagy hangsúlyt fektetünk az osztályok összetételére, és arra, hogy milyen mentalitású gyerekeket teszünk egy közösségbe. Minden gyermeknek képviselnünk kell az érdekeit, az SNI-s és a nem SNI-s gyerekeknek egyaránt. Iskolánk legfőbb célja a szeretetteljes és nyugodt légkör kialakítása és a magas színvonalú oktatás megvalósítása. Pedagógusaink munkáját gyógypedagógusok is segítik. Összefoglalva: Amennyiben a gyermek beleillik a közösségünkbe és a problémáján iskolai szinten tudunk segíteni úgy, hogy abból más gyermeknek nem származik hátránya, akkor igen.

 

Fogadunk-e viselkedészavaros/magatartászavaros gyerekeket?

A viselkedészavar szintén nagyon tág fogalom. Igen, fogadunk, kivéve akkor, ha a gyermek viselkedészavara agresszióban is megmutatkozik. Az agresszív gyerekek rehabilitálása hosszú folyamat, nem tehetünk ki más gyerekeket ennek. Az agressziónak semmilyen formáját nem tűrjük meg az iskolában!

 

Hány fős osztályok vannak?

Egy osztályban maximum 16 gyermeket fogadunk, de a 16 fős létszám nincs kőbe vésve. Ha úgy ítéljük meg, hogy az adott osztály kisebb létszámban jobban működik, akkor lezárjuk a felvételt.

 

Iskolaváltás esetén nem lesz hátrány, ha a gyerek nem tanult még angolul? 

Nem! Angolból felzárkóztatjuk a gyerekeket, így semmilyen problémát nem okoz, ha idáig nem tanulta. Iskolaváltás esetén kiemelt figyelemmel segítjük a közösségbe illeszkedést mind szociálisan, mind a tananyagot illetően.

 

Mit foglal magában a felvételi eljárás?

A felvételi folyamat több lépcsőből áll:

  1. Szülőkkel való találkozás, kötetlen beszélgetés.
  2. A gyermek képességeinek felmérése szakember által.
  3. Csoportos találkozás (első osztály esetén), év közbeni átiratkozás esetében megkérjük a szülőket, hogy a gyermek töltsön el két napot az osztályban. Így kiderül, hogy beleillik-e a közösségbe és jól érzi-e magát nálunk.

 

Hogyan lehet jelentkezni az iskolába?

Elsősorban a titkarsag@remigius.hu e-mail címen várjuk a szülőktől a jelentkezési szándékot. 24 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot! Szeretettel várjuk jelentkezéseteket!

 

Lehet-e otthonról biztosítani az ebédet a gyereknek?

Igen, ha a szülő jobbnak találja, mindenre van lehetőség.

 

Ételallergia vagy érzékenység esetén is tudnak étkezést biztosítani?

Igen, tudunk, kivéve a gluténmentes étkezést.

 

Kell-e tízórait biztosítani a gyerkeknek?

Tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítunk a gyerekeknek, így nem szükséges. Ha a szülő szeretne plusz élelmiszert biztosítani, természetesen lehet hozni mást is. A plusz gyümölcsöknek nagyon örülünk!

 

Van-e házi feladat?

Az alsó osztályok esetében nincs házi feladat, ugyanakkor arra szoktuk kérni a szülőket, hogy napi 10 percet gyakorolják gyermekeikkel az olvasást. A felső tagozatos gyerekek esetében alkalmanként van olyan házi feladat, amely nem vesz el sok időt a családdal töltött időből. Ilyen pl. amikor arra kérjük őket, hogy készüljenek fel egy általuk választott témakörben egy előadásra.

 

Kell-e minden nap iskolatáskát cipelni?

Nem kell. Az elsősöknél amúgy is nehezebb lenne a táska, mint maga a gyerek. Minden taneszköz bent marad az iskolában. Ha a szülő érdeklődik a haladásról, kérésére péntekenként hazaküldjük gyermeke könyveit és füzeteit.

 

Van-e átmenet az alapítványi és az állami iskolák között?

Az iskola a mindenkori Nemzeti Alaptanterv szerint működik, a követelmények ugyanazok, csak a tananyag átadásának módja más. Így igen, bármikor van átmenet.

 

Van-e gimnáziuma az iskolának?

Saját gimnáziumunk nincs, de a XV.kerületben lévő ISZTI Gimnáziummal lévő megegyezésünk alapján a végzős osztályainkat teljes létszámban átveszik.

 

Hogyan történik az értékelés?

Az első osztályban csak szöveges értékelést kapnak a gyerekek. Második osztálytól kapnak szöveges értékelést és osztályzatot egyaránt.

 

Mi az iskola álláspontja  a digitális eszközökkel kapcsolatban?

A XXI. század kihívásaira készítjük fel a gyerekeket. A tananyagok átadásához is napi szinten használunk digitális eszközöket. Ugyanakkor nem tartjuk indokoltnak, hogy a gyerekek telefont, okosórát, laptopot vagy tabletet hozzanak az iskolába. Lesznek olyan alkalmak, amikor a tanárok kérik a gyerekeket, hogy hozzanak tabletet, erről előzőleg a szülők is értesítést kapnak.

Ha a szülő úgy ítéli meg, hogy a gyermekét csak telefonnal érzi biztonságban (pl. egyedül közlekedés esetében), az Igazgatótól kérhet engedélyt, de az iskolában kikapcsolt állapotban kell tárolni az eszközt, felelősséget nem vállalunk rá.

Fontos megjegyeznünk, hogy a közösségi oldalakon való megjelenést nem tilthatjuk meg diákjainknak, ugyanakkor nem támogatjuk. Túl sok veszélye van. Kérjük a szülőket, hogy működjenek együtt velünk. Informatika foglalkozások alkalmával felelősségünknek érezzük, hogy megtanítsuk a gyerekeknek az internet helyes használatát, ismertessük az előnyeit és a veszélyeit is.

Ha nem találtad meg a kérdésedre a választ, keress minket bizalommal!